2013. április 28., vasárnap

NEW!

AKI MÉG NEM TUDNÁ FENT VAN AZ ÚJ BLOGOMON AZ ELSŐ RÉSZ! KÉRLEK TITEKET,HOGY ÍRJATOK RÓLA VÉLEMÉNYT,AKÁR NÉVTELENÜL IS!♥
KATT!

2013. április 27., szombat

61.rész The End.

Sziasztok!
Eljött ez a nap is. Most utoljára írtam le ebben a blogban azt, hogy sziasztok. Olyan érzésem van,mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből. Hol is kezdjem?
Amikor felmerült bennem az ötlet, hogy csinálok egy új blogot,nem tudtam,hogyan kezdjek hozzá. Sokat bíbelődtem azon,hogy legyen valami ötletem,de nem nagyon jártam sikerrel. Aztán egyszer csak álmodtam egy igen furcsát. Egy más világban jártam,ahol az emberek nem voltak boldogak,sokat sírtak,és csalódtak. Éppen ezért gondoltam azt,hogy megosztom Veletek a gondolataimat. És mennyire jól tettem,hogy belevágtam! Nekem a blogok óriási szerepet játszottak/játszanak az életemben. 2012.11.01-jén beleolvastam a legjobb barátnőm blogjába. Akkor szerettem meg a fiúkat. Aztán kezdtem egy blogot, ami nem lett a legjobb,de szerettem. És most itt van ez. Ez a történet,amit olyan sok csodálatos ember olvas. Amiről nem hittem volna,hogy ennyire népszerű lesz. Nem is tudjátok elképzelni,hogy amikor esténként sírtam,és azt gondoltam,hogy feladom,milyen érzés volt,amikor elolvastam egy bátorító kommentet. Azonnal letöröltem a könnyeimet és mosolyogni kezdtem. Mondhatnám úgy is ,hogy Ti adtatok erőt! De mint a legtöbb ember,azért kaptam hideget is. Elfogadtam. Mert ez a történet nem szól másról,mint egy átlagos lányról,aki a boldogságot kereste,egy fiúról,aki A LÁNYT kereste,és azokról a dolgokról,amiket még Én sem akarnék átélni. Hiszen tudjátok,ez egy MÁS VILÁG volt.
És akkor jöjjön a köszönet nyilvánítás. Legeslegelőször is nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm Fruzsinak,amiért végig biztatott és segített. Az Ő ötlete volt,az is,hogyan legyen vége ennek a csodás történetnek. Tehát csak annyit mondok,hogy köszönöm,hogy vagy.♥
Aztán köszönöm szépen Renátának,aki végigizgulta a blogot,bár már szinte előre tudott mindent,ugyanúgy,mint Kata. Szeretlektiteket♥
VÉGÜL KÖSZÖNÖM MINDEN EGYES OLVASÓMNAK AKI MINDVÉGIG VELEM VOLT,ÉS OLVASOTT,ÉS KOMMENTELT,ÉS SZAVAZOTT. TI VAGYTOK A MINDENEIM.♥♥♥
Remélem,hogy az új blogomban(amiben ma lesz az első rész) is velem tartotok!!! 
Hát akkor,olvassátok az utolsó részt. Köszönöm,hogy itt voltatok.

*Hope*
Aznap este buli volt a Direction-házban. Nem tudom,hogy mit ünnepeltünk. Talán azt,hogy vége ennek az egész horrornak,vagy azt,hogy hideg vérrel megöltem apámat?! Bármilyen furcsa is volt,boldog voltam és felszabadult. Nem ittam alkoholt,nem szívtam,de mégis nagyon sokat nevettem. Még talán soha nem beszélgettünk egyfolytában ilyen hosszan. Sorban mesélték a viccesebbnél-viccesebb sztorikat,Én pedig majdnem kipukkadtam a röhögéstől. Szerintem a fanok 90%-a azt hiszi,hogy a sztárok élete csak munka,ének,munka,ének,fellépés,dedikálás,utazás..stb. Pedig nem is gondolnák,hogy mennyi izgalmas dolog történik Velük. Talán Louis is azért választott pont engem,mert Én megértem Őket. Én megértem,hogy sokszor szabadságra van szükségük,és nem bírnak annyit dolgozni,mintha robotok lennének. Megértem,hogy van magánéletük. És elfogadom,ha van barátnőjük. (Mondom Én,akinek maga Louis Tomlinson a barátja!)
Az este további részében,pizzát rendeltünk franciául(Harry nyelv tudása),majd a Toy Story-t bámultuk popcornnal a szánkba.
Hosszú évekig számtalan különféle módszert bevetve hajszoltam a boldogságot, és a közben felhalmozott rengeteg szerzemény és eredmény a végén teljesen tönkretett. Az élet, ha túlzottan hajszolod, végül a sírba visz. Az idő, ha üldözöd, pont úgy fog viselkedni, mint egy bűnöző: mindig is egy megyével vagy egy szobányival előtted jár, megváltoztatja a nevét és a hajszínét, csak hogy egérutat nyerjen, épp amikor az új letartóztatási paranccsal a kezedben belépsz a motel előcsarnokába, ő kioson a hátsó ajtón, csak egy égő cigarettavéget hagyva a hamutartóban, hogy cukkoljon. Valamikor meg kell állnod, mert az idő nem fog. Be kell ismerned, képtelen vagy fülön csípni. Arra is rá kell jönnöd, hogy nem is ez a feladatod. Egy bizonyos ponton túl, fel kell adnod az üldözést, meg kell állnod, és hagynod kell, hogy a boldogság rád találjon.
-Hope.-szólalt meg hirtelen Zayn,mire odakaptam a fejemet.-1 hónap múlva európai turnéra megyünk.közölte. Az addigi mosoly azonnal,lefagyott az arcomról. Itt hagynának? Louis,Harry,Zayn,Liam és Niall is? Mi lesz Velem ezután? Az arcom színe gyorsan váltakozott az egészséges színűről a zöldre,aztán a fehérre. Gondolom ezt Zayn is észrevette,mivel gyorsan folytatta.
-De természetesen Te is jössz Velünk.-tette hozzá,mire lesütöttem a szemem.
-Malik,ha még egyszer Rám hozod a frászt,esküszöm kidoblak az ablakon.-keltem fel,majd Rávetettem magam és csikizni kezdtem. Úgy visított fel,mint egy kislány. Ezen persze mindenki szakadni kezdett a nevetéstől.
-Oké,oké bocsánat.-mondta még mindig könnyezve,az előbbi hahotától.
-Mégis ki találta ki,hogy így átvágjatok?-néztem körül,mikor megéreztem két kezet a derekamon.
-Megijedtél?-kérdezte a jól ismert hang,amibe akaratom ellenére is beleborzongtam.
-Te voltál,mi?-kérdeztem fojtott hangon. Ő erre csak apró puszikkal hintette be a nyakam minden kis szegletét.
-Ha így akarsz bocsánatot kérni,akkor vedd úgy,hogy megbocsájtottam.-jelentettem ki,majd megfordultam és megcsókoltam. Viszont a kis 'puszinkból' egyre vadabb,és egyre tüzesebb csók lett. Majd amikor két kezet éreztem a fenekemen,meghallottam egy hangot.
-Menjetek már szobára.-kiabált Harry. Ekkor összenéztünk,majd kitört belőlünk a nevetés,de azért megfogadtuk a tanácsát és felmentünk a szobánkba. Aznap éjjel valami olyan dolog járta át az agyam,ami onnan aztán soha többé nem jött ki. Arra gondoltam,hogy ez volt az utolsó éjszakánk kettesben.
-Mi a baj,Kincsem?-kérdezte Louis is,mert eléggé átlátszó voltam.
-Te nem félsz a haláltól?-kérdeztem alig suttogva.
Louis nem nézett Rám furcsán és nem is talált őrültnek,hanem pár percig gondolkodott,majd csendesen válaszolt.
-De. Félek,sőt nagyon félek. Tudod az élet olyan,mint egy pitypang. Csak egy fújás és vége mindennek.
Mint mindig most is igaza volt,ezért nem is válaszoltam rá semmit. Nem akartam elrontani az estét. Inkább csak szorosabban hozzábújtam és köröket írtam le a mellkasán. Kezét a derekamon pihentette,és simogatott. Szinte úgy éreztem,mintha álmodnék. Itt volt Velem és nekem nem kell semmi más!
*2 hét múlva*
Mondhatnám,hogy sok idő telt el,de ez így nem lenne teljesen igaz. 14 nap. 14 nap telt el azóta,hogy megöltem az apámat. És 14 nap telt el azóta,hogy egy óriásit buliztunk 6-an. Már akkor éreztem,hogy az lesz az utolsó együtt töltött este. Igaz,hogy másfél hét múlva megyek a fiúkkal turnézni,de mégis mostanában úgy tekintenek Rám,mint egy idegenre. Zayn éjjel-nappal Perrie-vel és a Little Mix-szel van,most például Párizsban vannak. Oké. Ő 14 nap óta talán egy szót sem szólt hozzám.
Ott van Liam,akinek Danielle a mindene és szinte már hozzáköltözött. A lelki társam volt,de most már csak egy idegen.
Niall. Nos,Ő az,akin nem lepődöm meg annyira. Talán sohasem fogja Nekem megbocsájtani,hogy idehoztam Holly-t,hisz persze,hogy az is az Én hibám,mint minden más.
A két jómadarat szándékosan a végére hagytam. Harry. Amennyire ismerem,pont annyira nem tudom megérteni,hogy mit művel. Visszatalált Swift kisasszonyhoz és most a sajtó előtt enyelegnek. Mindig szeretni fogom valamilyen szinten és szerintem soha nem fogom elfelejteni.
És Louis?
Mostanában már nem olyan a kapcsolatunk,mint amilyen régen volt. Mintha valamiért már nem szeretne engem és elege lenne belőlem. Ezt a 14 napot is csak végigveszekedtük. Félek,hogy egyszer csak vége lesz ennek az egésznek. 
*****
-Kicsim! Megjöttem.-esett be az ajtón Louis. Én a tükör előtt állva próbáltam fel az egyik ruhámat éppen. Ő mögém jött és átkulcsolta kezeivel a derekamat,majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Hova,ilyen csinosan?-kérdezte.
-Arra gondoltam,hogy elmegyek egyet bulizni ma este.-jelentettem be.
-Rendben. Megyek készülődni.-indult ki,de megráztam a fejem.
-Louis!-szóltam utána,mire megfordult.-Én úgy gondoltam,hogy most az egyszer egyedül mennék.-mondtam,mire felhúzta a szemöldökét.
-Tessék?-sétált vissza.-Most már annyira sem méltatsz,hogy Veled menjek?-kérdezte.
-Mi? Dehogyis. Csak szeretnék egy kicsit kikapcsolódni.-vágtam vissza.
-Igen. Persze. Gondoltam,hogy ez lesz. Ki az?-kérdezte,mire értetlenül bámultam Rá.
-Tessék?
-Ki a harmadik személy? Hope, a napnál is világosabb,hogy megcsalsz!-emelte fel a hangját. Óriási szemekkel bámultam Rá. 
-Hogy gondolhatod ezt Rólam,Louis?-kérdeztem indulatosan.
-Már nem tudom,hogy bízhatok-e benned..-mondta.
-Ezt nem hiszem el! Ennyi szenvedés után nem bízol bennem? Nem látsz? Annyira szeretlek,hogy szinte beleőrülök,ha nem vagy Velem. Mostanában pedig sokszor volt ilyen. Inkább én feltételezhetném azt,hogy Te csalsz meg!-kiabáltam már zokogva. Szerencse,hogy csak ketten voltunk a lakásban.
Pár pillanatig csak meredt Rám, abból tudtam,hogy nagyon ideges, az arcán néhány izom rángatózni kezdett. Végül elordította magát.
-Neked is meg kellett volna halnod,apáddal együtt!
Amint ezt kimondta,akkora fájdalmat éreztem a belsőmben,hogy azt hittem szétszakadok. 
Az a szomorú igazság, hogy a hozzánk legközelebb állók képesek a legnagyobb fájdalmat okozni nekünk.
Talán még 5 másodpercig láttam Őt. Arcán szüntelenül folytak a könnyek és közeledni akart felém. Én hirtelen a szívemhez kaptam,mert nagyon szorított a mellkasom és levegőt sem kaptam. Azonnal összeestem.
Tudtam,hogy vége van. Ekkor azonban újra kinyitottam a szemem és a felém hajoló szerelmemre néztem.
-Hope! Mi történt?  Kérlek ne hagyj itt! Várj meg azonnal hívom a mentőket.-kelt fel,de visszahúztam.
-Semmi baj..Louis. Nagyon szeretlek. És köszönöm,hogy....köszönöm,hogy elvittél egy másik világba!-mondtam ki,majd elmosolyodtam,Ő az ajkait gyengéden az enyémekre tapasztotta,és lehunytam a szemem.
Most már kimondhatom. Boldogan haltam meg.


Nagyon sajnálom,hogy csalódást okoztam azoknak,akik Happy Endet akartak. És hogy mi lett ezután Louissal,Zaynnel,Liammel,Niallel és Harryvel? Azt mindenki találja ki magának.
Ennyi lettem volna. És ne feledjétek! ELSŐ RÉSZ!

2013. április 21., vasárnap

Bloglopás.

Sziasztok!♥
Azért írok,mert ezt a szánalmas próbálkozást meg kell osztanom Veletek. Van egy osztálytársam, aki csaj  (nem Directioner) és valamiért nagyon nem bír engem. Próbálja leplezni,de Én látom rajta.  Na a lényeg az,hogy amint Én elkezdtem írni ezt a blogot,Ő is belekezdett.Ez még nem is lenne baj,csakhogy szinte lemásolta a blogom minden szavát. Ez elég brutál. Én hetekig gondolkozom egy részen,majd órákba telik,míg begépelem,Ő meg csak kimásolja. Múlt héten tett rá még egy lapáttal. Csinált egy Blogtrailert az új blogjához,amit azért csinált(gondolom),mert Énis. Nézzétek meg: https://www.youtube.com/watch?v=96xCHqgZLH8
Nem ismerős?  Ha megnéztétek,kukkantsatok be a blogjába is: nézd meg a jobb oldali hasábot. dettó ugyanaz,mint az enyém.
Látjátok,ilyen emberek vannak. -.-" De Én nem teszek feljelentést,meg semmi,mert annyira sem méltatom.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET. ÓVAKODJATOK AZ ILYENEKTŐL! xx

2013. április 20., szombat

60.rész

Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni a kritikát Cassy-nek. Többször is elolvastam és arra jutottam, hogy teljes mértékben igazad van! De mivel már csak 2 rész van ebből a blogból, ezért nincs értelme javítgatnom. Viszont az új blogomba nagyon figyelni fogok mindenre, amit leírtál! Ha van kedved, nézz be: http://thisisnfairytale.blogspot.hu/
Manók! Ez lenne az utolsó előtti rész.

*Hope*
Döntenem kellett. Én nem akartam végezni Vele,de hirtelen minden fájdalom,és bántás,amit Ő okozott eluralkodott rajtam. Lelőttem.
*****
Csak annyit láttam,hogy Rám néz üveges tekintetével,majd összeesik. Nem mozdultam,a pisztoly pedig kiesett a kezemből. Hogy ölhettem meg a saját Apámat? Merült fel bennem a kérdés, de hamarosan megkaptam rá a választ. Hogy bánt Velem több évig? Csak kihasznált. Nem is éltem. Aztán eltűnt,de végül újra rettegésben tartott. És szemrebbenés nélkül lelőtte volna a saját,egyetlen lányát. Tehát ezért.
Mikor nagy nehezen visszakerültem a valóságba,már Louis kezében voltam. Nem értettem,hogyan kerültem oda,de a nyaka köré fontam a karomat. Rám nézett és kínosan elmosolyodott.
-Jobban vagy már?-kérdezte suttogva. Nagyon értetlen fejet vághattam,mivel újra beszélni kezdett.
-Elájultál,majd jöttek a rendőrök,és most be kell mennünk az őrsre.-mondta. Gondoltam,hogy ez lesz. Nagyot sóhajtottam,majd a vállába fúrtam a fejem,miközben Ő még mindig cipelt. Hamarosan beültünk egy rendőr autóba és elhajtottunk.
*****
Félve léptem be a rendőrség épülete ajtaján. Nem akartam,hogy Én legyek a bűnös,akit letartóztatnak. Reméltem,hogy volt legalább egy ember,aki látta,mi történt. Én soha sem bántanék senkit. De ezt meg kellett tennem. Mi lett volna,ha nem ölöm meg? Mi lett volna,ha Ő lő le Engem? Nem akarok még meghalni! Fiatal vagyok Én még a halálhoz. De. Ha úgy hozza a sors,hogy mégis a halottak közé kerülök,legalább ne így! Szinte észre sem vettem,és máris a kihallgató teremben ültem egy rendőrrel. Ijedten néztem körbe,szemem egyfolytában Louis-t kereste.
-Nyugodjon meg,Hölgyem. Louis úr kint várakozik magára.-nyugtatott meg.-De most kérem mondja el,hogy miért lőtte le azt a férfit a repülőtéren.-adta a parancsot.
-Ő az apám volt.-mondtam ki hideg hangon,amin még saját magam is meglepődtem. A férfi szemei elkerekedtek.
-Maga lelőtte a saját apját!-kiáltott fel,mire Én újra Ránéztem.
-Mondja,fogtak magára már valaha fegyvert?-kérdeztem. A rendőr megcsóválta a fejét. Hitetlenül elnevettem magam,majd folytattam.
-Rám a saját apám fogott fegyvert. Előtte pedig rettegésben tartotta az egész családunkat és barátainkat. Megfenyegetett,hogy megöl,ha nem megyek vissza hozzá. Az Én apám egy gyilkos volt. Több emberrel is végzett élete során,csupán büszkeségből és haragból. Ennek akartam véget vetni,úgy,hogy elköltözöm. De eljött a repülőtérre utánam. Fogalmam sincs,hogyan tudta,hol leszek. De odajött,Rám fogta a fegyvert és meghúzta a ravaszt. Maga nem is tudja elképzelni,hogy mekkora fájdalom volt bennem abban a pillanatban. A saját apám,akiről azt gondoltam,hogy mindennél jobban szeret,végzett volna Velem. Nem volt elég,hogy tönkre tette az eddigi életem. Nem. Ő többet akart. Ki akarta irtani az egész családját. Biztos vagyok benne,hogy vannak Rá tanúk,hogy így történt. És akármennyire is furcsa,megkönnyültem,most,hogy vége. Hogy nincs többé.-fejeztem be. A rendőr látszólag elhitte amit beszélek.
-Rendben. Hamarosan értesítjük a fejleményekről,addig is elmehet.-állt fel,majd kezet fogtunk. Amint kiléptem a szobából Louis karjaiba borultam.
-Louis.-sírtam el magam azonnal.-Megöltem. Megöltem.-hajtogattam,de Ő csak simogatta a hajam és csitított.
-Gyere menjünk haza!-tolt el magától,letörölte könnyeimet,majd megfogta a kezemet és kivezetett az épületből. Arra lettem figyelmes,hogy nem kulcsolta össze az ujjainkat. Reméltem,hogy ez nem azt jelent,amire gondoltam. Nem bírtam volna ki hazáig,ezért megálltam és felé fordultam.
-Ugye nem félsz Tőlem?-kérdeztem remegő hangon.
-Figyelj Hope. Nekem még fel kell dolgoznom,hogy megöltél egy embert.-mondta ki halkan. 
-Kérlek ne. Nekem már csak Te vagy és a fiúk. Ha ti is elmentek,mi lesz Velem,mond?! Egyedül maradok. Hiszen tudod,hogy sohasem bántanék embert,de Te hagytad volna,hogy lelőjön,mi?-kérdeztem haragos hangnemben.
-Én..Én csak lefagytam. Nem tudtam,hogy mi ilyenkor a teendő. Eléd állni,vagy neki ugrani.Velem még soha nem történt ilyesmi. Akármerre is mentem, mindig jött 1-2 testőr mögöttem. Ezért ijedtem meg,de sohasem hagynálak egyedül, Hope.-mondta,majd újra megfogta a kezemet.  Még ha nem is összekulcsolt ujjakkal mentünk,mégis örültem azoknak a szavaknak,amiket mondott. Reméltem,hogy a fiúk is így gondolkodnak.                                                           A hazavezető út csendesen telt. Mindketten tudtuk,ha most megszólalunk és veszekedni kezdünk,akkor vége. Tehát inkább magunkba kiabáltunk. Ő azért,mert megöltem az apámat,Én pedig azért,mert nem érti meg, miért.
 -Megjöttünk.-léptünk be a Direction-ház ajtaján,de mivel nem kaptunk választ,csendben beljebb mentünk. Minden fiú a nappaliban ült és a TV-t bámulta. Louissal együtt beálltunk az ajtóba és hallgatóztunk.
 "Louis Tomlimson kedvese Hope Morgan embert ölt? A friss információk szerint Hope éppen a Magyarországra induló gépet várta-nem tudni miért-amikor barátja megérkezett. Szem tanúk szerint a pár egy ideig beszélgetett,majd az egész repülőtér előtt romantikáztak. Amikor azonban menni készültek,egy férfi állta útjukat,majd fegyvert fogott rájuk. Ám Hope sem tétlenkedett,azonnal kikapta támadójuk kezéből a pisztolyt és lelőtte. A rendőrségen kihallgatták,de nem tartóztatták le,hanem szabadlábon védekezhetnek. Reméljük Louisnak megjön az esze és gyorsan elhagyja ezt a gyilkos csajt."
 Szörnyű volt ezeket a rágalmakat végighallgatni. A végén már Louis vállán zokogtam.Nem mertem ránézni a fiúkra,pedig tudtam,hogy már észrevettek. Csak pár perc után mertem kinyitni a szemem. Mind Rám bámultak. Lassan eltoltam magamtól Louist.
 -Tudom,hogy most mire gondoltok. De nem vagyok gyilkos,vagyis. De nem akartam!-kiabáltam kétség beesetten,ám nem tudtam befejezni,mert minden elsötétült.
*****
Mikor kinyitottam a szememet, egy aggódó fejet láttam magam előtt. Amint észrevette,hogy felébredtem elkiáltotta magát.
-Srácok, Hope felébredt!
Erre mindenki odacsődült hozzám,amin kuncogni kezdtem. De amikor megláttam Louist lefagyott az arcomról, a mosoly. Könnyek ültek a szemében,és megkönnyebbült pillantással nézett engem.
-Mi-mi történt?-kérdeztem dadogva. A többiek először egymásra, majd Rám néztek. Végül Liam szólalt meg.
-Elájultál.-mondta ki,mire nagy kő esett le a szívemről. Komolyan azt hittem,hogy valami sokkal rosszabb dolog. Lassan felültem és már nyújtottam a kezemet,hogy megöleljem a fiúkat,amikor megfagyott bennem a vér. Visszajöttek az emlékek,. Ahogy Apa Rám fogta a fegyvert,ahogy kikaptam a kezéből,aztán lelőttem,a rendőrség,és végül ahogyan Rám néztek a fiúk. Gondolom láthatták rajtam,hogy mennyire el vagyok keseredve,mivel Ők jöttek oda és szorosan átöleltek.
"Éreztétek már valaha,hogy egyedül vagytok? Hogy senki nem törődik Veled? Hogy mindenki csak átnéz Rajtad, akárhová mész? Higgyétek el,Én éreztem.
De most valami megtört! Mondhatnám,hogy megtört a jég,de mindig is utáltam ezt a mondást. Most először életemben,éreztem,hogy nem vagyok egyedül. Hogy vannak emberek,akik törődnek Velem,és szeretnek."
-Meg tudtok Nekem bocsátani?-kérdeztem már zokogva. Először egyikőjük sem adott választ,de Én türelmesen vártam. Végül egyszerre szólaltak meg.
-Sohasem haragudtunk Rád.
Ebben a pillanatban újra hittem abban, hogy minden rendbe jön!

Utolsó előtti rész?! Nem tudom,hogy megfelel-e annak.Tőlem ennyire tellett. Már most szörnyű abba belegondolni,hogy hamarosan vége lesz-sőt mindjárt-ennek a történetnek. Most nem szeretnék ide írni se regényt,se könyvet,mert azt az utolsó részhez tartogatom. De annyit "elmondok",hogy imádlak Titeket! Nem gondoltam volna,hogy ennyien olvasni fogjátok ezt a blogot. 43 feliratkozóm van. Nem tudhatjátok,hogy mennyire sokat jelentettek Nekem a kommentjeitek és véleményeitek. Sok-sok-sok-sok erőt adtak. Köszönöm.♥ 
Szörnyű ezt leírnom, de muszáj: Hamarosan UTOLSÓ rész.xx 














2013. április 15., hétfő

59.rész


Sziasztok!
Ezzel a résszel sokat dolgoztam. Talán még 3 fejezet van vissza ebből a blogból,de azt nagyon jóra akarom írni:) imádlaktiteket.♥
*Hope*
-Hova-hova?-kérdezte egy hang,mire mindketten megperdültünk.
Lemeredtem.
-Apa?-kérdeztem csendesen.-Mit akarsz itt?
Először nem válaszolt,csak szokásosan vigyorgott. Egy dologhoz nagyon jól értett. A hazugsághoz. És ez sohasem változott.

*Visszatekintés*
Már vagy fél éve nem láttam az apámat. Lassan beletörődtem abba,hogy végleg elment. Nyár volt. Meleg,forró nyár. 13 éves voltam,és a kertben ücsörögtem könyvet olvasva. Nagyon szerettem a természetet. Mindig megnyugtat,ha hallom a fák susogását,vagy épp a madarak csiripelését. Ez akkor sem volt másképp. Ám hirtelen,egy oda nem illő hang ütötte meg a fülemet.
-Hope! Hope!-kiabált,azthiszem a ház elől. Úgy hittem,hogy csupán a képzeletem játszik Velem. De amint újra hallottam,már kezdtem elhinni. Leraktam magam mellé az olvasott könyvem,és felpattantam. Rohantam,ahogy csak bírtam. Kirontottam a kert kapun,és szinte beleszálltam Apám karjaiba.
-Apa!-fúrtam bele a fejem,a mellkasába.
-Én kicsi Reményem!-motyogta a fülembe,amin elmosolyodtam. Mindig is imádtam,ha így hív.
Talán több percig is ott álltunk egymást átölelve ,amikor Anyám rontott ki ajtón. Kíváncsi tekintettel meredt Apára. De Apa tudomást sem vett  Róla. Csak Velem foglalkozott.
-Azért jöttem,hogy elvigyelek magammal egy utazásra!-hívott.
Anyámra néztem,aki csóválta a fejét. Így hát ösztönösen hátráltam Apától. Ő azonban felkészült volt. Mindig is tudta,hogy a fekete tulipán a kedvenc virágom. A háta mögül előhúzott egy az előbb említett virágokkal díszített karkötőt. Én persze azonnal odaugrottam,és mohón el akartam kapni a kezéből. Ő azonban azonnal hátrébb tartotta a karját.
-Ha eljössz Velem,akkor a tied.-mutatott az ékszerre. És itt rontottam el. Néhány másodpercig még rápillantottam Anyára,de végül megfogtam Apa kezét,majd beültem az autóba.
És hogy ezután mi következett? 3 évig Apámnak "szolgáltam". Ez nagyrészt abból állt,hogy mit sem sejtő embereknek hazudtam szemrebbenés nélkül. Apám pedig várta a bevételt természetesen.
Ám egy idő után megundorodtam ettől az élettől. Egyik éjjel,amikor éppen az egyik becsapott ember elől menekültem,úgy döntöttem,hogy elég! Visszarohantam az ideiglenes szállásunkba,és bekopogtam.

-Ki az?-hallottam apám hangját belülről.
-Én vagyok az,Hope.-válaszoltam elég hangosan ahhoz,hogy kinyissa az ajtót és beengedjen. Az asztalon milliónyi összegben hevertek az általam szerzett dollárok. Mit is gondoltam? Pár percig csak meredve bámultam magam elé,majd hirtelen felpattantam.
-Hova-hova?-tette fel a már jól ismert kérdést. Unottan megfordultam és Ránéztem.
-Apa,nekem elegem lett ebből az egészből. Én nem akarok becsapni ártatlan embereket,és az orruknál fogva vezetni Őket. Elmegyek.-fejeztem be,majd indulni készültem,de Ő megfogta a kezemet és megszorította. Felszisszentem a fájdalomtól,mire a falnak nyomott teljes erejéből.
-Nem mész Te sehova.-sziszegte-Ha pedig mégis,akkor ezt kérem vissza.-csúsztatta le a kezét a karomra,majd egy egyszerű mozdulattal kicsatolta a Tőle kapott ékszert. Azóta nem vettem le. De szinte már utáltam azt a karkötőt,így még örültem is neki,hogy megszabadulhattam tőle. Amint engedett a szorításából,kiszabadultam és futni kezdtem. Elvettem egy maroknyi pénzt az asztalról,majd feltéptem az ajtót és kirohantam a sötétségbe. Elbújtam egy fa mögé,és biztos voltam benne,hogy ott nem talál Rám. Amint elmúlt a veszély,gondolkodni kezdtem. Hova mehetnék? Hol aludjak? Ezekkel a gondolatokkal bolyongtam az utcákon. Igazából azt sem tudtam,hogy melyik városban tartózkodom. Így lettem 1 napig hajléktalan.
*****
Másnap egy padon ébredtem zsibbadt végtagokkal. Felkeltem és megkérdeztem egy járókelőtől,hogy merre van a reptér. Ekkor tudtam meg, hogy Írországban vagyok.  Nem volt időm arra,hogy csodálkozzak,azonnal rohannom kellett. 1-2 óra múlva már a Magyarországba tartó járaton ültem. Így kerültem vissza.
*Visszatekintés vége*

-Hát már meg sem öleled Apádat?-tárta szét a karját,mikor visszatértem a valóságba. Nem mentem oda hozzá,hanem jobban megszorítottam Louis kezét,akin láttam,hogy ha nem fognám vissza nekimenne az apámnak.
-Apa menj el kérlek.-motyogtam,mire felvont szemöldökkel bámult Rám. Éreztem,hogy baj lesz,de nem gondoltam volna,hogy ekkora.
-Így állunk?-kérdezte,majd előhúzott egy fegyvert a zsebéből. Már így is sokan pillantgattak felénk,de most az egész repülőtér felénk fordult. Nagyon megijedtem,de Ő csak beszélt tovább.
-Már régóta vártam erre a pillanatra. Itt áll a lányom,aki egyedül hagyott,és a fiú,aki elvette a józan eszedet. Nem értetted meg a jelekből,hogy Te nem ilyen férfi mellé vagy való. Ez egy kis homokos énekes,nem is értem,hogy mit akart Tőled?!-kérdezte költőien,mire bedühödtem.
-Nincs jogod hozzá,hogy így beszélj Vele! Azt megértem,hogy Engem bántasz,de Őt hagyd békén!-szinte már üvöltöttem és előtte álltam. Louis próbált visszahúzni,de már késő volt. Rám fogta a fegyvert. Először az cikázott át az agyamon,hogy hol a rohadt életbe vannak ilyenkor a biztonsági őrök?! Másodszor pedig az,hogy ha nem csinálok valamit,akkor nagy valószínűséggel itt és most megöl.
-Látom,Teleszel az első..-jelentette ki,majd elvigyorodott. Louis még mindig fogta a kezemet,de nem mozdult. Biztos voltam benne,hogy sokkos állapotba került. Már Én is voltam így,de tudtam kezelni a helyzetet. Ez az egyik különleges képességem. Nagyon bátor vagyok.
Ekkor meghúzta a ravaszt,ami nagyot kattant. Az ezután következett dolgok szinte egy ezredmásodperc alatt zajlottak le. Láttam,hogy Apám keze remeg a félelemtől,de közben megpróbált arra koncentrálni,hogy megöljön. Egy könnyed mozdulattal kikaptam a kezéből,és nekiszegeztem a pisztolyt. Döntenem kellett.

Sajnálom,hogy ilyen rövid lett,de legalább izgalmas:) Nincs komi és tetszik határ,de remélem azért írtok véleményt. Hamarosan jelentkezem. Pussz.xx



2013. április 13., szombat

New Blog.

Sziasztok! Most nem résszel jelentkezem,hanem az új blogom trailerjével. Nézzétek meg és mondjatok véleményt. Xx Nézd meg a YouTube-on: "Fairytale."